III. Korcsoportos Fiú Körzeti Kosárlabda Diákolimpia 4. hely

A III. Korcsoportban a Vármegyei Kosárlabda Diákolimpián két körzetben, két fordulóban rendezték meg a bajnokságot. Az első fordulót még november 20-án rendezték Kecskeméten a Petőfiben, ahol két mérkőzést játszottunk, majd a második fordulóban február 10-én az utolsót, Katonatelepen a Mathiász ellen. Az első fordulóban félénken és alul motiváltan vesztettünk a Kecskeméti Arany és Petőfi iskola ellen. Most februárban viszont a végső győzelmet megszerző Mathiász ellen az első két negyedben vezettünk és rendkívül jól játszottunk. Kikaptunk ugyan, mert két meghatározó játékos végül eldöntötte a mérkőzést, de egy nagyon jó mérkőzés volt, amiből sokat tudtunk tanulni.Gratulálok a csapatnak a tisztes helytállásért!

Sértő Róbert testnevelő – edző

A csapat tagjai:

Sértő Róbert, Kecskés Nándor, Hunyi Magor Levente, Vörös Zalán, Fritz Móric, Tóth-Döme Ádám

Horváth Bálint, Győgyei Ákos, Völgyes Tamás, Tóth-Döme Marcell, Kósa Nimród

A képről hiányzik a Kenderes Bende és Vizi-Géczy Barna.