Baksays Bál – harmadik alkalommal

Három éve, a szülői munkaközösség tagjaival beszélgetve az a gondolat született, hogy érdemes lenne alkalmat teremteni arra, hogy a szülők és pedagógusok kötetlen formában is találkozhassanak egymással. Ebből az ötletből kiindulva született meg akkor a „Szülők-pedagógusok bálja”. Ennek alkalmából a C épületünk aulája átalakul a bál színhelyévé, melyben a segítőkész szülők is aktívan részt vesznek. Most a harmadik (2026.02.07.) alkalom után is bátran kijelenthetjük, hogy az ötlet jó volt, hiszen minden alkalommal, így idén is a felhőtlen szórakozás jellemezte a rendezvényt. Reményeink szerint 2027-ben is fogunk találkozni ilyen formában.

Köszönöm az SZMK szervező munkáját, a felajánlásokat és azt, hogy a rendezvényt sok szülő és pedagógus megtisztelte jelenlétével. Véleményem szerint aki eljött, eddig egyik évben sem bánta meg a részvételt.

Szolnoki Attila igazgató