Eredményes szereplés a Bolyai Természettudományi Csapatversenyen

A Bolyai Természettudományi Csapatversenyen vettünk részt melyben biológiában, földrajzban, fizikában és kémiában mértük össze tudásunkat. Mi a Hunnia-dél körzetben indultunk melyben szerepelt Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye és Erdély. A versenyre azért jelentkeztünk, mert úgy gondoltuk, hogy segítene fejleszteni tudásunkat a természettudományok terén. A versenyben nem csak fejlődtünk, hanem egy igazi élményt is szereztünk, melyet az órákon használni tudunk. 

A 8.g osztály csapata bejutott az országos döntőbe is ahol 26. helyen végeztek. A csapat A 7.g-s csapatunk A felsorolt megyék csapatai között a 4. helyezettek lett. Azért ajánljuk ezt a versenyt mindenkinek mert, fejleszti a tudást, jobb lesz a csapatmunkátok és egy remek élményt szerezhettek.

A beszámolót készítette: Kiss Szilárd, Molnár Döme és Szilágyi Szabolcs 7.g 

Az országos 26. helyet elért „Szulfidok” csapata: Fang Regina Julianna, Illyés Hanna, Kaszala Flóra, Magyar Szofia, Sörös Bíborka

A regionális 4. helyezést elérő ” Szivacskatonák” csapata: Horváth Levente Márk, Kis Szilárd, Molnár Döme, Szilágyi Szabolcs

Felkészítő tanárok: Hunti Erzsébet Hortenzia, Kiss Attiláné, Nagyné Dúl Gyöngyi, Szarka Szilvia