IV. Kcs. Fiú Kosárlabda Diákolimpia

A IV. Korcsoportos Fiú Kosárlabda Diákolimpia Vármegyei Elődöntőjét két fordulóban bonyolították le az idei tanévben is. Az első forduló Baján volt, ahol a hazai csapattól és a Kecskeméti Petőfitől is vereséget szenvedtünk decemberben. A második fordulót február 10-én Kecskeméten a Petőfiben rendezték, ahol a hazai csapattól ismét kikaptunk az első meccsen. A Bajával már egy sokkal jobb mérkőzést játszottunk és nagyot küzdöttünk, de végül vereséget szenvedtünk. Mindkét ellenfelünk játékosai között voltak kiemelkedő gyerekek, akikkel sajnos nem tudtuk felvenni a versenyt. Így 3. helyezettek lettünk. Nálunk hiányzók is voltak sajnos sérülés és egyéb elfoglaltság miatt. A körülményeket figyelembe véve elégedett vagyok a csapat hozzáállásával, teljesítményével. Jövőre szinte ugyan ezzel a felállással próbálkozunk újra ebben a korosztályban. Gratulálok fiúk!

Sértő Róbert testnevelő-edző

A csapat tagjai:

Vörös Zalán, Diószegi Szabolcs, Demjén János Dávid, Mikulesz Álmos, Vass Benedek, Sértő Róbert

Kecskés Nándor, Völgyes Attila, Tóth-Döme Ádám, Hunyi Magor Levente, Szalai Csaba Nátán

A képről hiányzik Papp Milán és a sérült Sértő Botond.